Szóval eljutottunk a kutyavásárlásig. Tudjuk milyen fajtát és miért szeretnénk venni.

Régebben a kutyás magazinokban tudott az ember keresgélni, mostanában viszont az internet kinyitotta a kapukat. Rengeteg a hirdetési oldal és a legtöbb tenyészetnek saját honlapja is van. A fajtaklubok is szoktak tenyésztői listát kiadni. Érdemes olvasgatni, sok mindent meg lehet tudni az elképzelésekről, a tenyésztés hátteréről a honlapokon. Ha a hirdetésen találunk csábító ajánlatot, akkor is a kennelnév alapján tudunk érdeklődni. Ha felvesszük a kapcsolatot a tenyésztővel, sokat elárul rólunk is az érdeklődő levél vagy telefon és a válaszok is a tenyésztőről. Nyilván azért beszélek kennelnévről, mert olyan helyről nem érdemes vásárolni, ahol nem adnak törzskönyvet. A törzskönyv-származási igazolás olyan, mint a személyi igazolvány, nélküle mi sem lépünk ki az ajtón, miért vennénk olyan helyről, ahol ennyi biztosítékot sem adnak? Ha hosszú időre keresünk társat, az a pár ezer forint különbség elenyésző, ami a törzskönyves és az anélkül adott kutyus ára közt van.

Az is előfordulhat, hogy találkozunk egy kedves kutyussal és a gazdijától elkérjük a tenyésztője elérhetőségét, ilyenkor már referenciánk is van. Mindenképpen felvesszük a kiszemelt tenyészettel/ekkel a kapcsolatot. Fontos, hogy mi is megírjuk mi keltette föl az érdeklődésünket, mik a céljaink. Sokat elárul a válaszlevél, mit kérdeznek, kérdeznek-e egyáltalán valamit. Ahogy nekem tenyésztőnek nem szimpatikus, ha csak az ár felől érdeklődnek, úgy a tenyésztő se túl szimpatikus, aki arra kíváncsi csak, hogy kifizetik-e az adott összeget a kutyáért és vihetik. Nyilván sokféle ember, sokféle jó tenyésztő is van, nem mindenkinek egyforma a stílusa, de ha valaki „bárkinek” adna kutyát, ott biztos nincs rendben valami. Az egyetlen fontos dolog, hogy valóban érdeklődik a tartási körülményekről, esetleg kikötései is vannak. Hiszen ebből látszik, neki fontos a kiskutya, a további élete. Valószínű, hogy a szülők is becsben vannak tartva és értékelik őket. Ami szintén változatos lehet, sosem mondanám, hogy csak egyféleképpen lehet jól tartani a kutyákat, és aki nem ad részletes szerződést, az gazember. Vannak szokásjogok, régebbi tenyésztők. Van különbség „városias” és „falusias” tartás között. Mikor én elhoztam az első mudimat nagy tenyészetből, sok-sok kutya közül jött, igazi falusias tartásból. Első ránézésre a városias szememnek kaotikus volt az állapot, de ami megfogott, hogy csupa jó temperamentumú, kiegyensúlyozott kutya volt, akik boldognak tűntek. A kutyák nem hazudnak, ha egészségesek, boldogok, ott nincsen gond.

Ami jó iránytű a józan paraszti eszünk mellett, hogy érezzük a megbecsülést a tenyésztőnél a saját kutyái iránt is. Hiszen a fő mérce nem a serlegek száma, hanem az élet minősége, amit biztosítanak, és amit elvárnak. Ezért nem kell haragudni, ha feltételeket szab a tenyésztő, persze a józanész határain belül.

Egyrészt egészséges, kiegyensúlyozott, szép típusos kutyát szeretnénk, erről meg tudunk a saját szemünkkel győződni, nem érdemes szóbeszédre hagyatkozni. Még az sem számít milyen a rend az udvaron, vagy a házban. Ha az anyakutya egészséges, boldog, az majdnem mindent elárul arról, amit tudnunk kell. Ha nem nézhetjük meg az anyát, vagy úgy tűnik, gondok vannak vele, az viszont gyanakvásra ad okot.

 Ha „rossz helyről” viszünk kutyát, nemcsak a sajátunk sorsa lehet megpecsételve, a rokonai, szülei szörnyű körülményeit tarthatjuk fel avval, hogy onnan vásárolunk. Sokszor téves jóindulattól vezényelve hallom, hogy „azért hoztam el, mert olyan szörnyű helyen volt”. Arra nem gondol az illető, hogy a többiek, akik ottmaradtak, csak jobban ki lesznek használva, ha „sikeres üzlet” van és elvisznek a picikből? Fenntartjuk a rabszolgaságot. Pár képet az Ebugatta Facebookoldaláról vettem kölcsön az úgy 10 éve elhíresült soproni mudi tenyészetből. No, itt nem kell sokat gondolkodni vajon milyen élete lehetett a tenyészkutyáknak...

De boldogabb vizekre evezve, azon kívül, hogy érdeklődik a tenyésztő a pici további sorsa iránt, a másik felelősségteljességre utaló jel, ha kijelenti, hogy a kutyát baj esetén visszaveszi. Sokszor változik az élete az embereknek, fontos a biztos pont ebben is, ráadásul ez valódi jelzője a felelősségvállalásnak.

Viszont az is biztos, ha a tenyésztő kellően körbeérdeklődik a gazdi elképzelései felől, és nem mindenkinek ad kutyát, kevesebb visszahozott eb lesz. Egyszer tőlem egy érdeklődő nem kapott kutyát, kedvesen elmondtam, hogy az ő elképzeléseibe nem illik egy mudi, kölyök pedig semmiféleképpen, valami őrkutyát szeretett volna, aki azért családi kutya is. Pár hónap múlva egy tenyésztő barátom mesélte, hogy tőle végül vett picit az illető, és 2 hónap múlva vissza is vitte, mondta, hogy nekem volt igazam… Szóval azért érdemes a tenyésztőre is hallgatni. Megbeszélni mindent, nem titkolózni, akkor lesz a gazdi is boldog, a tenyésztő is elégedett és a pici kiegyensúlyozott, ha sikerül egyeztetni az elképzeléseket. A jó tenyésztő 100-szor többet tud a kutyáiról, mint egy divatos „kölyök teszt”. Semmiképpen se jó, ha túlzásokba esnünk és engedünk a „parasztvakításnak”. Ha valaki igazán ért a kutyákhoz szégyenteljesnek gondolja, abból levonni következtetést, hogy egy 2-6 hetes kutya mit csinál, vagy mit nem csinál. Az értelmes „vásárló” képes átlátni, hogy ilyenkor a szülők adják a legtöbb információt, a kicsik közti választásnál pedig a tenyésztő ajánlása mellett a személyes szimpátiára érdemes hallgatni. Az ember a házastársát sem egy 3 éves kori IQ teszt alapján választja. Ne dőljünk be minden divatnak! Hajrá józanész!