Kicsit többet pihent a blogom, mint szerettem volna. Közbejött egy szeptemberi kutyás rendezvény, minek következtében, még most is Excel táblázatokat nézegetek és írogatok. Meg kedves kommentekre reagálok, kevésbé kedvesekre próbálok nem reagálni. Szóval még mindig üldöz az adminisztráció szabad óráimban, de nem hagyom magam, picit kibújok alóla.

Az eltelt időben figyeltem a kiskutyaválasztásokat, és szöget ütött a fejemben, hogy én folyton a logikára próbálok apellálni, és az alapján adni általános irányelveket, de a legtöbb választás nem így működik. Apróságok döntenek. Sokszor a „szerelem első látásra”, de ennél gyakrabban, mert olyan cuki a pofija, vagy a mintája, vagy nemistudom… Szóval engem elkeserített ez a látott tendencia is, hogy magunk alatt vágjuk a fát, ha nem tudatos a választásunk, nem is érdekel, mi alapján lenne jó dönteni, akkor ne is panaszkodjunk. Az álmodozás nem úgy működik az életben, hogy megálmodom, aztán hozzápasszírozom a valóságot. Így a csalódás szinte elkerülhetetlen. Ha például valaki elvisz egy kiskutyát sportra, majd mikor első napjaiban nem őrül meg a rongyozásról, már le is írja, hogy motiválatlan. „Ez ilyen.” Arra nem is gondol, hogy minden egyes kutya külön egyéniség, minden fajtának külön története, más-más jellegzetességi vannak, ha trénelt is már egyet, lehet egy másiknál egészen máshogy kell hozzáállni. Vagy a gazdi, akinek kiállításon rosszul viselkedett a gyönyörű kutyája, és hiába javasoltam, hogy nem a kutyust kéne futtatni előtte, hogy kifáradjon, mire odaér, hanem a gazdinak kéne megnyugodni, és a kapcsolatot építeni. A válasz annyi volt, hogy „de ez már 4 hónaposan ilyen volt”. Ennyi. Majd mikor kölcsönkértük, egy kislánnyal 2 nap együttlét és foglalkozás után tökéletesen viselkedett, megnyert mindent amit lehetett, visszaadás után sem a felismerés és korrekció jött, hanem a félretétel. Igen. A saját gyengeségeinket, fogyatékosságainkat, esetleges hibáinkat a legnehezebb beismerni, könnyebb hárítani, vagy másra kenni. 

És akkor még nem beszéltem korunk csodájáról, az Internetről. Hasznos lehetőség, rengeteg információ forrása, de dezinformációé is.

Mindezek következtében tele vannak a menhelyek, de virágoznak a kétes hirdetőoldalak, akik pénzért elfogulatlannak hirdetik magukat és tökéletesnek a portékát „ha nem fogadsz örökbe” vegyél tőlünk és hasonló zengzetes blablák, és lehet a túloldalon nincs semmi, maximum egy díler.

A vélemények közötti különbségeknek nincs súlyuk. Ha egy több éves kettősvak vizsgálat eredményét osztjuk meg, és Laci a vasszerelő véleményét, egyformán esik latba, például az egészség témakörében. Ha egy fafaragó és egy bolti eladó (nem lefikázni akarom ezen szakmákat csak jelezni, hogy nem állnak szoros kapcsolatban a témával), szóval ha ők véleményt formálnak az egészségről, már kijelenthetik, hogy a fajta terhelt egy X betegséggel, mert ők ketten ezt gondolják a kutyájukról, ez súlyos probléma. Ami így minimum furcsa, vagy nevetni való, az interneten „valósággá” válik. De nem kell laikus szakmákat venni, egy biológus és egy biostatisztikus ha összefog, árthat sokkal többet, több évtizedes stigmatizálódást hasonló módon, naivan vagy érdekből, ki tudja, de a dezinformáció terjed, a helyreigazítás magyarázkodásnak tűnik, a dolgok összemosódnak. Így fordulhat elő, hogy pánikosan hív egy gazdi Belgiumból, hogy a kutyája apját azért ivartalanítattam, mert beteg, most mondjam meg. Mire az ember azt se érti mi van, lassan kiderül, hogy egy ismeretlen finn hölgy kereste meg evvel az infóval, akit nemcsak nem ismerünk, de azt se lehet érteni, honnan vette az infót, hacsak nem egy 10 évvel előtti pánikból amikor evvel az Y betegséggel volt terhet a fajta (direkt nem nevesítem egyiket sem, mert annyira lényegtelen). Ráadásul az akkor „hordozónak” kikiáltott tenyészkan, akinek kb. 200 utója volt és közülük kb. 2 beteg, na ő az én kutyám dédapja, tehát Finnországból logikus, hogy az én kutyám beteg és ezt meg kellett osztani, minden alap, megerősítés és igazságtartalom nélkül. Ez az internet, és ez az emberek szellemi és erkölcsi színvonala.

De hasonló megrázó élmény, mikor az embert tenyésztőtársa megengedhetetlen stílusban küldi el melegebb égtájra, mert olyan párosítást mer csinálni, amiben az utódok örökíthetnek nem megengedett színeket. Jelzem lehetséges. Ami azonban jól kontrollálható tervezett párosításoknál. Ugyanakkor ezt olyan ember engedi meg magának szemrebbenés nélkül, és igazságának teljes tudatában, aki színre tenyészt, láncon élő, problémás egészségi állapotú kutyával fedeztet. Ja, az nem gond. Mert a fától nem látjuk az erdőt. Nyilván megvan mindenkinek a saját szemüvege, melyen keresztül a valóságot nézi, de ha ez túl szűk sávot mutat, túlzottan elszíneződött, vagy egyszerűen annyira torzít, hogy a másnál a szálkát is meglátom, de magamnál a gerendát se, na akkor ideje levenni a szemüveget. Persze csak a jóakaratú embereknek. Lesznek elegen, akik továbbra is fent tartják.

A kiskutyaválasztáshoz még csak annyit, amit nagyanyám is mondott volna, tisztaszívvel, józan paraszti ésszel és nyitott szemmel. Akkor nem tévedünk. Higgyünk jobban a szemünknek, mint a pletykáknak.

Legközelebb pedig szeretnék arról írni, mi a teendő, ha otthon van a kiskutyánk és nekilátunk a közös életnek. És megígérem, már sokkal pozitívabb leszek én is :D